30 millió eladott LG KP100

  • Frissítve
  • 2009/10/13

Budapest, 2009. október 13. – Az LG Electronics – a mobilkommunikációs termékek egyik vezető gyártója és technológiai fejlesztője – bejelentette, hogy a népszerű KP100 telefonjából, illetve annak KP105, KP106, KP107 és KP108 változataiból 2009. augusztus végére világszerte több mint 30 millió példány kelt el. Ez az első LG modell, amely elérte ezt az eladási rekordot.

„Felhasználóink töretlen lelkesedésének köszönhetően ebben a kategóriában is sikerült erős pozíciót kialakítanunk. A továbbiakban is olyan mobiltelefonokat fogunk alkotni, amelyek éppoly izgalmasak, mint amilyen megbízhatók.” – mondta el Dr. Skott Ahn, az LG Electronics Mobile Communications Company elnök-vezérigazgatója.

Az LG 2008 januárjában először Indiában és Latin-Amerikában vezette be a KP100-at, a készülék értékesítése ezt követően Észak-Amerika, Európa, Ázsia, a Független Államok Közössége és Afrika számos piacán is megkezdődött. A telefon piactól és szolgáltatótól függően kéthálózatos GSM (900/1800 MHz), illetve CDMA-változatban kapható. A KP100 GSM-változatából eddig több mint 20 millió példány talált már gazdára, a CDMA-verzióból pedig 10 millió.

A KP100 elérhető áron kínál alapjellemzőket, valamint keskeny és elegáns megjelenést. A telefonálási és a szöveges üzenetküldési lehetőség mellett a telefon ébresztőórát, polifonikus csengőhangokat és kihangosítót is kínál a felhasználóknak. A fejlettebb funkciók között található a felhasználók kedvecének számító 1,5 inches 65 000 színű CSTN-kijelző és az FM-rádió. A KP100 belső memóriája 300 telefonszám és 100 szöveges üzenet tárolására képes.

A keskeny telefon mindössze 12,9 mm, így könnyedén a tenyérbe simul, ezüst színű billentyűzete pedig letisztult látványt nyújt. A telefon kialakítása a helyi piacoknak megfelelően változik, amely nagyban hozzájárult a telefon sikeres értékesítési eredményéhez. A háromfajta formával és a 15 választható színnel a KP100 az élénk színekért rajongó európai, valamint a szolidabb és sötétebb árnyalatokat kedvelő ázsiai felhasználók szívébe is belopta magát. A telefon sikerét ezenkívül a hálózati technológiák széles választéka is magyarázza.

A KP100 meggyőző eredményei azt tükrözik, hogy az LG a széles közönségnek szánt telefonok piacának egyik legerősebb versenyzőjévé vált. Az alaposan átgondolt árazási stratégia és a precíz készletgazdálkodás révén az LG ugyanolyan meghatározó szerepre törhet ezen a piacon is, mint tette a csúcs-, illetve középkategóriás telefonok esetében.

A KP100 mobiltelefon fekete és fehér színekben kapható Magyarországon, bruttó ajánlott fogyasztói ára pedig 6 990 forint.


# # #


LG Electronics
Az LG Electronics, Inc. a szórakoztatóelektronikai, háztartási elektronikai és mobilkommunikációs termékek egyik vezető szállítója és technológiai megújítója világszerte. A vállalat több mint 82 000 alkalmazottat foglalkoztat a világ 114 különböző pontján. Az LG Electronics öt üzleti részlegét beleszámítva – szórakoztatóelektronika, háztartási elektronika, légkondicionáló, üzleti megoldások és mobilkommunikáció – 2008-ban összesen 44,7 milliárd dolláros bevételt ért el. Az LG a világ vezető mobiltelefon, laposképernyős tévé, légkondicionáló készülék, elöltöltős mosógép, optikai tároló, DVD lejátszó és házimozi rendszer gyártója. Az LG a Forma1-el kötött hosszú távú megállapodás értelmében az A Global Partner of Formula 1™ and A Technology Partner of Formula 1™ címek tulajdonosa lett. E magas szintű szövetség részeként az LG kizárólagos megjelöléseket használhat, valamint exkluzív marketingjogokra tesz szert a nemzetközi sportesemény hivatalos szórakoztatóelektronikai, mobiltelefon, illetve adatfeldolgozó partnereként. További információ: www.lg.hu

LG Electronics Mobile Communications Company
Az LG Electronics Mobile Communications Company egy a vezető mobiltelefon gyártók közül. A csúcstechnológia és az innovatív formatervezés ötvözésével az LG arra törekszik, hogy világszerte minőségi mobilkörnyezetet teremtsen vásárlói számára. Folyamatosan fejlesztett vezeték nélküli megoldásainak széles skálájával az LG dinamikusan növeli jelenlétét és részesedését a globális mobilkommunikációs piacon.