Az LG OLED tévéivel válik még teljesebbé az űr-élmény

  • Frissítve
  • 2016/02/24

Budapest, 2016. február 24. ― Új, Magyarországon eddig nem tapasztalt élménnyel gazdagodhatnak azok, akik ellátogatnak a Millenárisra, a március közepéig nyitva tartó Gateway to Space űrkiállításra. A különlegességek között egy egyedülálló űr-rövidfilm is megtalálható, amelyeket az erre a célra különlegesen alkalmas LG OLED televíziókon mutatnak be.

A 3000 négyzetméternyi területen a látogatók elmerülhetnek az űrutazás lélegzetelállító történetében, miközben saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy milyen érzés asztronautának lenni.

A kiállításon mindenki megismerheti az emberiség legnagyobb felfedezéseit, kezdve a korai álmodozóktól, akik elsőként építették meg saját űrrakétájukat, át az eseménydús 20. századon, amikor a Holdra szállásért folytatott űrversenyben küzdöttek meg egymással a nemzetek, egészen a naprendszer határának feltérképezéséig. Testközelből vehető szemügyre a US Space and Rocket Center több száz darabból álló lenyűgöző gyűjteménye, a NASA különleges küldetései során használt szkafanderek, a felfedezések során begyűjtött holdkőzetek, a rakéták és űrkapszulák élethű mása, sőt, egy életnagyságú, igazi holdjáró is. A helyszínen berendezett kiképzőtáborban mindenki próbára teheti űrhajós képességeit, azaz kiderül, hogy meg tudunk-e birkózni a gravitációs erővel, képesek vagyunk egy űrküldetés végrehajtására, el tudunk-e irányítani egy igazi űrhajót.

A még teljesebb űr-élményért jött létre az LG és a kiállítás szervezői között az a megállapodás, amelynek keretében az LG prémium OLED televízióin bemutatott űr-rövidfilmmel teszik még színesebbé a rendezvényt.

Az LG hasonló tartalmakkal először Las Vegasban, az idei CES fogyasztói elektronikai szakkiállításon mutatkozott be. Az amerikai űrügynökség tévécsatornájával itt bejelentett partnerség alapozta meg a budapesti együttműködést. „Az LG OLED televízióinak tökéletes mélyfeketéje a lehető legalkalmasabb a nemrégiben bejelentett NASA TV UHD csatorna különleges felvételeinek megjelenítésére, minden korábbinál közelebb hozva a világűrt a nézőkhöz” ― mondta Peter Alexander, a csatornát a NASA-val együttműködve elindító Harmonic vállalat alelnöke a CES-en.

Nem véletlen, hogy a NASA TV UHD csatorna az LG OLED televízóit választotta hivatalos partneréül, hogy a világűrről készített HDR-felvételeket bemutassa a látogatóknak, hiszen e készülékek mélyfeketéje kiválóan alkalmas a NASA-videók megjelenítésére. Ennek magyarázata az, hogy az OLED TV-knél minden egyes képpont saját fényt bocsát ki, és külön-külön ki-bekapcsolható. Így érhető el az, hogy ― az LCD-vel szemben ― az OLED TV-k igazi mélyfeketét, tökéletesen élénk színeket és részletes árnyalatokat tudnak megjeleníteni, végtelen kontrasztarány mellett.

A Gateway to Space űrkiállítás március 15-ig várja az érdeklődőket Budapesten, a Millenárison, a rendezvényen négy LG OLED tévén lehet megnézni a NASA különleges felvételeit. A kiállítás honlapja itt érhető el: http://www.urkiallitas.hu.

###

 

LG Electronics

Az LG Electronics, Inc. (KSE: 066570.KS) a szórakoztatóelektronikai, mobilkommunikációs és háztartási elektronikai termékek vezető szállítója és technológiai megújítója, amely világszerte 119 helyen 83 ezer alkalmazottat foglalkoztat. A vállalat 2014-ben 59,04 billió koreai wonos (55,91 milliárd amerikai dolláros) éves forgalmat ért el globális szinten. Az LG négy üzleti területen tevékenykedik – szórakoztatóelektronika, mobilkommunikáció, háztartási elektronika és légkondicionáló megoldások, valamint a járműalkatrészek –, és a síkképernyős televíziók, mobiltelefonok, légkondicionálók, mosógépek és hűtőszekrények egyik vezető gyártója a világon. Az LG Electronics elnyerte az 2014-es ENERGY STAR® „Év Partnere” minősítést. További hírek és információk a www.LGnewsroom.com címen érhetők el.

Az LG Electronics Home Entertainment Company

Az LG Electronics Home Entertainment Company nemzetközi piacvezető szerepet tölt be az audio- és videorendszerek, a monitorok, a személyi számítógépek és a hordható készülékek piacán. A vállalat folyamatos technológiai újításaival a globális fogyasztói igényeknek megfelelő, funkciógazdag, elegáns megjelenésű készülékeket gyárt. Az LG elkötelezett a felhasználók életminőségének javításában olyan innovatív szórakoztatóelektronikai berendezéseivel az élen, mint a díjnyertes OLED TV-k, a 4K Ultra HD TV-k, és a webOS rendszert futtató CINEMA 3D Smart TV-k.  További hírek és információk a www.LGnewsroom.com címen érhetők el.