Nagyobb felbontás, részletgazdagabb kép

  • Frissítve
  • 2013/04/18

 

Nehéz olyan elektronikai berendezést találni, amely nagyobb mértékben hálózná be az emberek mindennapjait, mint a tévé. A televízió naponta átlagosan négy órán keresztül része az életünknek, legyen szó akár aktív tévénézésről, akár arról, hogy otthoni tevékenységeink közben, „háttérzajként” hallgatjuk.  A tévé az Internet korában is fontos információforrás maradt, illetve mára a Smart applikációknak és prémium tartalmaknak köszönhetően a televízió az otthoni szórakozás, kikapcsolódás meghatározó részévé vált.

A tévé evolúciójának kezdete — azaz 1884 — óta megfigyelhető, hogy a folyamatos fejlesztéseket a képernyő méretének növelésére és a minél tisztább kép megjelenítésére irányuló törekvés hajtotta. A képernyő megnöveléséhez pedig a megjelenítendő jelek megsokszorozására volt szükség.

A tévétechnológia hajnalán, a legelső készülékben a kijelző egy kis motor forgatta lemezből és neon lámpából állt, amelyek együtt, elmosódott vöröses-narancs színű képet vetítettek, egy névjegykártya felének megfelelő méretben. A mechanikus televíziók korszakában minimális képfelbontást tudtak elérni, nagyon kisméretű (mindössze 4 hüvelykes, azaz alig nagyobb, mint 10 cm-es képátlójú) képernyőn. Ez az időszak egészen 1935-ig tartott, amikor is megjelentek az első teljesen elektronikus letapogatású televíziók 343 soros jelmegjelenítéssel, amely 30 képkocka per másodpercben tudott képet megjeleníteni, ráadásul, mindezt egy 12 hüvelykes (~36 cm) képernyőn. Az első — 1954-es — színes televízió esetében is jól látható, hogy a képsorok száma a televízió történetének ebben a korszakában még szorosan összefüggött a kijelző méretével. A 405 soros jelmegjelenítésre képes első színes tévé például 21 hüvelykes, azaz kb. 53 cm-es kijelzőn jelenítette meg a képet.

 

Az első televízióba épített LCD panel a Casio TV-10-ben jelent meg, ami egy 2,7 hüvelykes (5,8 cm-es), fekete-fehér kijelző volt, amely 20 480 pixel megjelenítésére volt képes. A folyadékkristályos kijelzők evolúciójának következő lépcsőfoka már a színes, 14 hüvelykesre növelt TFT LCD megjelenése volt, amely technológia már idővel képes volt felváltani a katódsugárcsöves készülékeket. Tíz év kellett hozzá azonban, hogy 1998-ban az első HD TV kereskedelmi forgalom kerüljön, amivel elindult a kiélezett verseny a gyártók között a képfelbontás és a kijelző méretének növelésére, a tökéletes képminőség diadaláért.

 

A televíziókkal szemben hamarosan olyan elvárás fogalmazódott meg, hogy felbontás tekintetében utolérjék a többi digitális készüléket, mint a fényképezőgépeket, a mobiltelefonokat és a felvevőket. A digitális forradalom korában ezen eszközök egymással való kompatibilitása és a köztük történő zökkenőmentes adatforgalom az adott készülék fejlettségi szintjét jelenti. Ma már a legtöbb mobiltelefon is képes 5, 8 megapixeles vagy akár ennél nagyobb felbontásban fotót vagy videót készíteni, noha a tévék sokáig nem voltak képesek ilyen részletességre. A normál felbontás (SD) 576i, ami 480 soron 720 pixelt tud megjeleníteni, az egy 0,3 megapixeles fényképezőgép részletességével bír, amíg a sima HD, vagyis 720p (1280x720) pedig 0,9 megapixeles.  

 

Az utóbbi évek eladásai azt mutatják, hogy a vásárlók a 32-40 hüvelyk (~81-102 cm) képátlóval rendelkező tévéket vásárolják, vagyis egyre többen keresik a nagyobb modelleket. Minél nagyobb a nappali, annál nagyobb tévét igényel, viszont minél távolabbról nézünk egy tévét, annál inkább búcsút mondhatunk a nagy felbontás nyújtotta élménynek. Például ha a Full HD tévéket 2-2,5 méternél távolabbról nézzük, akkor már nem érzékelhető, hogy a HD-nál nagyobb felbontást látunk. Egy 55 hüvelykes (~140 cm) tévénél már kevésnek bizonyulhat a Full HD felbontás, egy nagyobb képátlóval rendelkező készüléknél pedig már az ekkora pixelmennyiség nem elegendő a tiszta kép megjelenítéséhez.

 

Így jutottunk el a tévék technológiatörténetének egy újabb állomásához, a 4K felbontáshoz. A 4K, úgynevezett Ultra HD felbontás a Full HD négyszeresét képes megjeleníteni. A legnagyobb képátlójú Ultra HD tévét az LG Electronics idén tavasszal Magyarországon is elérhetővé tette.

Az LG Ultra HD TV-je a televíziózás evolúciójának legújabb lépcsőfokát képviseli, hiszen 55 hüvelyknél nagyobb méretben is kristálytiszta képet jelenít meg. Az Ultra HD tartalmakról pedig többek között a képfelbontás javító (Resolution Upscaler Plus) funkció is gondoskodik, amely az alacsonyabb minőségű adásokat is képes részletgazdagabbá alakítani.

 



###

 

LG Electronics

Az LG Electronics, Inc. (KSE: 066570.KS) a szórakoztatóelektronikai, mobilkommunikációs és háztartási elektronikai termékek vezető szállítója és technológiai megújítója. Világszerte 120 helyen folytatja tevékenységét és több mint 93 000 alkalmazottat foglalkoztat. A 2012-ben 50,96 billió koreai wonos (45,22 milliárd dolláros) összértékesítést elérő LG négy területet foglal magában – szórakoztatóelektronikai, mobilkommunikációs, háztartási elektronikai, valamint a légkondicionáló és energetikai megoldások üzletágat. Az LG a laposképernyős televíziók, mobiltelefonok, légkondicionálók, mosógépek és hűtőszekrények egyik vezető gyártója a világon. Az LG Electronics elnyerte az 2012-es ENERGY STAR® „Év Partnere” minősítést. 

http://www.lg.hu

 

LG Electronics Home Entertainment Company

Az LG Electronics Home Entertainment Company globális piacvezető szerepet tölt be a televíziók, a monitorok, a kereskedelmi kijelzők, az audio- és videorendszerek, a számítógépek és a biztonsági rendszerek területén. A vállalat folyamatos technológiai újításaival a globális fogyasztói igényeknek megfelelő, funkciógazdag, elegáns készülékeket gyárt. Az LG termékpalettáján többek között CINEMA 3D Smart TV-k, OLED TV-k, IPS-monitorok, házimozi rendszerek, Blu-ray lejátszók, autó hifi- és videorendszerek, egérszkennerek és külső háttértárolók szerepelnek. A gyártó vállalati felhasználásra szánt kínálatában digitális megjelenítők, videokonferencia-rendszerek és IP biztonsági kamerák találhatók.