Skip to Contents Skip to Accessibility Help

Definiáljuk a határokat
A szülők számos alkalommal hallhatták, hogy a túlzott okostelefonhasználat, videojátékozás vagy tévézés káros lehet a gyerekek gondolkodására, koncentrációs képességére és szociális készségeire. A képernyők előtt töltött idő azonban csak akkor lesz káros, ha nem kellő odafigyeléssel kezeljük, és elveszi az időt az egészséges mennyiségű alvástól, a nyugodt étkezéstől, a közösségi tevékenységektől, a pihenéstől és a mozgástól. Az otthon töltött idő alatt könnyen felborulhat ez az egyensúly, éppen ezért erre az időszakra érdemes definiálnunk a családi kütyühasználati határokat. Nap közben, az iskolai órák között a gyerekeknek érdemes 5-10 perces szüneteket tartaniuk a test és a szemek átmozgatására és a folyadékpótlásra, a családnak pedig érdemes technológiamentes időszakokat kijelölni a nap során. Ilyenek lehetnek a közösen elfogyasztott főétkezések, az iskola utáni séta vagy a lefekvés előtti néhány óra.


Közös tanulás a családdal
Az óvodás és általános iskolás korosztálynak szüksége lehet a szülői segítségre ahhoz, hogy a képernyőn látottakat a valóságban is értelmezze és a való életben is alkalmazni tudja. Éppen ezért, bár a szülőknek szabadságot is kell adnia a tanulmányok kapcsán, érdemes rendszeresen ellenőrizniük is, hogy a gyermek biztosan érti-e az adott feladatot. Bár a gyerekek sokat tanulhatnak az iskolai tananyagokból, videókból, online órákból, érdemes ezeket kiegészíteni egyéb tartalomtípusokkal is. Hasznos lehet például, ha az aznap tanultakat a valóságban is lemodellezik a szülők - például biológia óra után a virágokat a valóságban is megvizsgálják, vagy a tanultakhoz kapcsolódó dokumentumfilmet választanak közös esti programként, és beszélgetnek egy aznapi témáról. Ehhez jó inspirációt kínálhat egy okostelevízió tartalmi kínálata: az LG webOS okostévérendszeréből elérhető HBO Go vagy Netflix kínálatában például könnyen találhatunk hasznos tartalmakat szinte bármilyen témában. Az idősebbeknek egy-egy tanulságos film vagy sorozat jelenthet plusz tudásanyagot, amiről a szülőkkel és a barátokkal beszélgetve önálló véleményt alkothatnak.

OLED-tevezes-lg-magazine-article.jpg
OLED-tevezes-lg-magazine-article.jpg

Nem mindegy milyen képernyőt nézünk
A családi napirend kialakításakor érdemes kiemelt figyelmet fordítani egy fontos tényezőre. A kijelzők által kibocsátott ún. nagy energiájú, káros ibolyakék fény ugyanis irritálhatja a szemet, koncentrációs problémákat, fáradékonyságot és fejfájást okozhat, ráadásul csökkenti az elálmosodásért felelős melatonin hormon szintjét. A pihentető alvás érdekében ezért 1-2 órával lefekvés előtt már javasolt eltenni az okostelefont és a tabletet, de legalább alkalmazni a komfort nézet vagy kékfényszűrés-funkciót. Hasonlóan befolyásolhatja a nyugodt pihenést az esti órákra eső tévézés is, ezért érdemes olyan kijelzőjű készüléket választani, amely kevesebb kék fényt bocsát ki. Az LG OLED paneljei például nagyjából feleannyi kék fényt bocsátanak ki, mint a hasonló méretű LCD tévék, ezért hivatalosan is kiérdemelték a „szemkímélő kijelző” minősítést a világ egyik vezető műszaki minősítő intézetének számító német TÜV Rheinland tesztjén.[1]


[1] A német TÜV Rheinland mérnökei egy komplex vizsgálat során többek között a vibrálás mértékét, a képminőséget és a kékfénykibocsátás mennyiségét vizsgálták a paneleken. A vizsgálat során kiderült, hogy az LG 65 hüvelykes OLED paneljeit 34 százalékos kékfény-kibocsátás jellemzi, ami jóval a szervezet által meghatározott 50 százalékos egészségügyi határérték alatti eredmény. A teszteken azt is megállapították, hogy az LG OLED paneleken szinte alig tapasztalható vibrálás (0,87%), ami szintén kimagasló érték még a csúcskategóriás LCD panelekhez képest is, amelyek esetében ennek duplája a jellemző. Mivel az LG OLED kijelzői a képminőség tekintetében is kimagaslóan teljesítettek a teszten, a panelek megkapták a TÜV Rheinland ISO 9241-307 tanúsítványát, azaz hivatalosan is kiérdemelték a „szemkímélő kijelző” minősítést.